Olcsó laptopok

Úgy látszik, hogy a OLPC kapcsán több gyártó fantáziáját is megragadta egy olcsó laptop piacra dobása. Persze az is lehet, hogy enélkül is előbb-utóbb bekövetkezett volna ez a változás?

Miért érdekel a dolog?

Naponta vonattal járok munkába. Régebben már volt pár próbálkozásom, hogy valamivel elüssem ezt az időt. Először vettem egy palmtop-ot, de pár hónap után rájöttem, hogy igaziból értelmes dologra nem tudom használni. Ezután következett egy 12"-es P1-es laptop. Hiába csak 12"-es kijelzővel rendelkezett, azért ezzel vonatozni a napi tömegben nem volt egyszerű. A gépelés is kényelmetlen már abban az esetben is, ha az ember mellett ül valaki. Aki nem csak filmnézésre használja a laptopját a vonaton, annak egyáltalán nem leányálom az ilyen jellegű időtöltés. Nagyobb probléma inkább abból eredt, hogy ez egy P1-es masina volt 32MB RAM-al, amit már nem tudtam bővíteni. (Hiába a sok aprónetes és egyéb keresgélés, gyakorlatilag 16MB-ról bővítettem fel ennyire)

UMPC

Pedig az embernek lenne napi legalább 1 órája, ami egy héten már 5, egy hónapban már 22. Mi mindent lehetne csinálni ez idő alatt? A gondolat azóta sem tart nyugton, de talán elérkezett az UMPC-k ideje és ezzel megoldódhat a problémám?

Persze aki jártas a témában mondhatja azt, hogy ilyen eszközök már léteznek. Igen-igen, de mint átlagember nekem is korlátozottak az anyagi lehetőségeim. Az árat a gyártók az elején olyan 120.000 - 200.000 Ft közé tették. Ez nekem nem tetszik, hiszen ennyi pénzért már "rendes" notebook-ot kap az ember. Igaz az UMPC-k is gyakorlatilag egy PC-nek felelnek meg, de azért a 7-8"-es képméret talán már túl kicsi is. Valahol olyan 10" környékén lenne ideális. :)

OLPC és Classmate PC

Az OLPC laptopja nem igazán játszik, hiszen nem nekünk szánták. Nem is igazán tetszik, bár ha egy kis átalakítást eszközölnének rajta, akkor lehetne mit kezdeni ezzel is. Persze az Intel is gyorsan csinált egy saját megoldást, nehogy csak az AMD processzora legyen a legolcsóbb laptopban. Ez a Classmate PC. Elég gusztustalan húzás is volt az Intel részéről, de végül csak megegyeztek az OLPC-vel. Ez persze az AMD-nek nem fog kedvezni (az Intel felöl szerintem az egésznek ez volt a célja). OK, de lépjünk tovább, hiszen ezeket a harmadik világba szánják. Terjünk vissza oda, hogy mit is vehet meg egy európai ember?

A többiek

A 600$-os kategóriában található a VIA NanoBook, ami egész jó paraméterekkel büszkélkedhet. Az ára nekem magas, a mérete meg kicsi. A Fujitsu sem pihen, mert bejelentette a saját UMPC-jét olyan 1200 dollárért. Na ez még drágább. A Samsung pedig a Q1-et.

Természetesen az ASUS sem szeretne kimaradni a piac e részéről (lassan már kenyérpirítót is gyártanak) és bejelentette az EEE-t. Nos ez árban veri a többit, hiszen elvileg 40eFt alatt hozzá kellene jutni hazánkban is. (Már van olyan kereskedő, akinek a hirdetésében szerepel) Az első darabok is tetszetősek a paraméterek alapján, de a gyártó szerint lesz nagyobb kijelzővel és háttértárral rendelkező verzió is.

Az ASUS-nak elhiszem, hogy ennyiért meg is tudják csinálni (kis tételben veszteséges, nagy tételben már nyereséges lehet). Gyakorlatilag mindenük megvan hozzá. A tervek kb. így néznek ki: még az idén 200.000 db, jövőre márciusig 500.000, míg 2009-ig akár 5 millió. Hát, nem egyszerű.. Viszont az első darabokat már tesztelik és ez jó hír. Elvileg szeptemberben kapható lesz a gépszörnyeteg. A paramétereket nézegetve érthető az alacsony ár. Addig természetesen nem tudok mit mondani róla, amíg nem próbáltam.

Az átverés?

Van egy másik cég, akinek sajnos nem tudom elhinni, amit állítanak. Ez pedig a Medison Celebrity laptopja. Próbadarabok még egyáltalán nincsenek (augusztus 15-re kellett volna szállítani az első példányokat). Nagyon átverés szaga van az egésznek, mert:

  1. rendeléseket már felvesznek és pénzt is begyűjtenek (nem létező termékre)
  2. túl szép, hogy igaz legyen - sok ember hamar belevág a jó üzlet reményében
  3. a képen szereplő laptop szerintem egy Clevo M540V - első ránézésre
  4. a specifikáció is onnan származik - a két gyártó viszont nem azonos!
  5. nincs garancia a pénzvisszafizetésre - pl. ha nem tartják be a feltételeket
  6. a gyártás állítólag Ázsiában, míg az összeszerelés Brazíliában történik - megnevezve viszont egyik sincs
  7. a Medison céget pár hete alapították és csak pár ember dolgozik náluk (azok sem teljes munkaidőben)
  8. nincs is irodájuk (amit állítanak, hogy van), nem lehet őket elérni telefonon stb.

Részletes listáért ajánlom mindenki figyelmébe a következő linket: http://medison.pbwiki.com/

Szóval szerintem ez átverés. Még akkor is fenntartom ezt, ha 1-2 hónapig valami más adnának (azt mondva, hogy még nem készültek el az első darabok és ez a kártérítés stb.). Hiszen ennek reményében esetleg még több ember fog pénzt küldeni..

Most mi legyen?

Végül is mindegy, hogy a Celebrity átverés-e vagy sem. Az már biztos, hogy több gyártó gőzerővel fejleszt valós eszközöket, amit már most is ki lehet próbálni. Nagyon úgy tűnik, hogy az ASUS-nak be fog jönni a számítása (még abban az esetben is, ha az 5 millió túlzott becslés). A VIA is nagyon nyomul, de sajnos túl drága. Az Intelnek és az AMD-nek is van saját megoldása. Olyan 300$ körül viszont egész érdekes verseny alakulhatna ki.. Verseny pedig remélem lesz, mert ezzel mi mindenképpen jól járnánk. Egyelőre kivárok, hiszen még pár hónap és sok minden kiderül!